A WEC közzétette a Sebringi 1000 mérföldes verseny nevezési listáját, melyen a két Peugeot-n kívül már a mezőny nagy része hiánytalanul szerepel.
Hypercar
Az idén csatlakozó franciák köztudottan még véglegesítik az autójuk terveit. Ugyanis első indulásuk után már nem lehetne változtatni rajtuk. Így marad a négy előre bejelentett autó: két Toyota, az LMP1-es Alpine és az egyetlen teljes szezonos Glickenhaus.
A Toyotánál egy változás lesz, a visszavonuló Kazuki Nakajima helyére a honfitárs, Ryo Hirakawa kerül. Az Alpine – bár nem szerepel minden név a hivatalos listán – a sportscar365.com információi szerint nem változtat. A Glickenhaus pedig szintén tavalyi pilótáiból válogat majd: Dumas, Pla és Briscoe lesz az összetétel.
LMP2
Nagyban átalakult a mezőny, ami a csapatokat illeti, a jövőre érkező LMDh projektek miatt egyre többen is csatlakoztak a prototípusokhoz. Az eddigi GT csapatok közül a Prema/Iron Lynx és az AF Corse a Ferrari, a Penske pedig a Porsche miatt gyűjt tapasztalatot.
A Penske ráadásul már Dane Cameront és Felipe Nasrt, a jövő évi pilótáit bízta meg az autó terelgetésével. Az Audi sztárjai, René Rast és Nico Müller pedig – egyelőre nem a gyári csapatnál, de – szintén tagjai már a mezőnynek a DTM mellett.
A három tavalyi WEC bajnok három különböző csapathoz került idén. Frijns maradt a WRT-nél, Habsburg a belga csapat által felkészített Realteam autóba ül át. Charles Milesi pedig a női felállást elhagyó Richard Mille Racing Teamnél kapott új ülést.
Lilou Wadoux egyetlen női versenyzőként marad a mezőnyben, rajta kívül a GT-knél az Iron Dames keres Rahel Frey mellé még két hölgyet.
A harmadik Richard Mille csapattárs nem kis név, hanem a nyolcszoros rally világbajnok Sébastien Ogier lesz. A francia tavaly vonult vissza a teljes szezonos ralizástól, és a Toyota Hypercar-ját is tesztelte már.
A Premánál az ELMS-győztes Kubica-Délétraz duó mellé a formaautós Lorenzo Colombo érkezik majd. A tavalyi F3-as pilóta kollégái közül Oliver Rasmussen is csatlakozott a hosszútávú sorozathoz.
A tengerentúli sorozat (IMSA) tavalyi összetett bajnoka (Nasr) mellett az Endurance Cup győztese is itt lesz, Filipe Albuquerque személyében.
És ha már Amerika, érdemes megemlíteni azokat a csapatokat is, akik nemes egyszerűséggel átmentek az amerikai bajnokságba. A Magnussen apa-fia párost összehozó High Class Racing, a Montoyát Le Mans-ban tartó DragonSpeed, és a holland öregfiúkból álló Racing Team Nederland is egy óceánnal helyezte odébb a székhelyét.
Ezenkívül két korábbi F1-es pilóta is visszatér Európába: Sébastien Bourdais IndyCarból, Esteban Gutiérrez a Mercedes F1-es tesztprogramjából való kikerülése után próbálja ki magát a WEC-ben.

GT
A Pro-knál végre ismét három gyártós vetélkedés lesz, miután a Corvette GTE programjának nem maradt máshol hely, csak a világbajnoki mezőnyben. Az öt legénységben a lista szerint csak két-két pilóta szerepel ellenben az előre bejelentett hárommal.
Az AF Corse az Pro-Am legénységű LMP2-es gép mellett két Pro és két amatőr Ferrarit is indít, ezzel ők a legnépesebb csapat a sorozatban.
Az amatőrök között három Aston Martin, öt Ferrari és öt Porsche versenyzik majd.