back to top
KezdőlapFastest SlapÚjabb F1-es junior mutatkozhat be Amerikában

Újabb F1-es junior mutatkozhat be Amerikában

-

Az Alfa Romeo F1-es tartalékpilótája, Callum Ilott az IndyCar soron következő versenyén, Portlandban állhat rajthoz, méghozzá egy igen különleges csapatban.

Idén Romain Grosjean sikereit követően végül korábbi csapattársa, Kevin Magnussen is bemutatkozott a sorozatban. Helyettesítőként egy versenyre ugrott be a sérült Felix Rosenqvist autójába.

Ezt követően Christian Lundgaard, azt Alpine juniorja kapott lehetőséget egy verseny erejéig a Rahal Letterman Lanigan Racingnél.

Most a tavalyi Formula 2-es bajnokság második helyezettje, Callum Ilott teljesíthet majd egy versenyt az IndyCarban. A szóban forgó forduló a portlandi utcai pályán kerül majd megrendezésre.

Ilott – amellett, hogy az F1-ben az Alfa Romeo tartalék- és a Ferrari tesztpilótája – a Ferrari GT3-as programjában vett részt idén. A monzai versenyen így nem is lehet majd ott a svájci-olasz csapat garázsában.

A brit a Juncos Hollinger Racinggel mutatkozhat be, akik legutóbb akkor szerepeltek a sorozatban, amikor Fernando Alonso.

„Már várom, hogy a csapattal dolgozhatok majd a fejlődésük első szakaszában. Büszke vagyok, hogy én lehetek itt a visszatérésük elindításakor.”

„Szeretném megköszönni a Ferrari Driver Academynek, hogy megengedték, hogy elfogadjam ezt a lehetőséget, valamint Ricardo Juncosnak és Brad Hollingernek, hogy felvettek a csapatba.”

A Juncos 2022-ben tér majd vissza teljes szezonra, addig pedig több pilótát is kipróbálnak majd az idei fennmaradó futamokon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Callum Ilott (@callum_ilott) által megosztott bejegyzés

ForrásThe Race