back to top
KezdőlapFastest SlapTicktum a Formula E és az IndyCar felé veheti az irányt

Ticktum a Formula E és az IndyCar felé veheti az irányt

-

Dan Ticktum elmondása szerint „vannak opciói” a jövőjét illetően. A brit fiatal a Formula 2 után akár az IndyCarba vagy a Formula E-be is szerződhet, miután a Forma-1-ben aligha lesz helye 2022-re.

A Red Bull és a Williams egykori junior pilótája már az összes puskaporát ellőtte, ami a Forma-1-be való bekerülésének lehetőségeit illeti. Először a Bikák, majd a groveiak is megváltak tőle a botrányos viselkedése és a nem megfelelő magatartása miatt.

Azonban Ticktum a pályán továbbra is jó teljesítményt nyújt, ugyanis a Formula 2 legutóbbi fordulójának sprintfutamát úgy tudta megnyerni, hogy esős körülmények között vezetett hibátlanul. Ugyan a balhéival rengeteg ellenséget és rosszakarót szerzett magénak a Carlin britje, saját elmondása szerint „túl sok lehetősége” van ahhoz, hogy felhagyjon a versenyzéssel.

„Őszintén, nem is tudom, hogy mit mondjak” – nyilatkozta Ticktum a motorsport.com-nak. „Az előző hetekben kellett realizálnom magamban azt a tényt, miszerint valószínűleg soha nem fogom elérni a célomat. Ne akarom, hogy ez letörjön, de elég nehéz ezt elfogadni.”

„Néhány évvel ezelőtt a szuperlicensz hiánya fosztott meg a lehetőségtől. Azóta pedig csináltam egy pár butaságot, ami miatt az esélyeim nullára csökkentek. Mindig azt mondtam magamnak, hogy, ha nem jön össze az F1, akkor majd elmegyek és csinálok valami mást, de mindezt anélkül, hogy arrogánsan viselkednék.”

„Nem árulhatok el mindent, de annyi szent, hogy DTM, az IndyCar és a Formula E is lehetőség, de az is benne van a pakliban, hogy még egy évet lehúzok a Formula 2-ben. Jelen pillanatban ezek a legfőbb lehetőségeim a 2022-es szezont illetően.”