Karnyújtásra volt a győzelemtől, de végül egy bosszantó műszaki hiba és egy még bosszantóbb büntetés miatt még pontot sem szerzett Kimi Antonelli a Brit Nagydíjon.

Antonellit ugyan megelőzte a verseny rajtjánál Charles Leclerc, aki kényelmesen vezetett is, ám mivel az olasz későbbre halasztotta kerékcseréjét, a futam utolsó harmadára fordulva a tíz körrel frissebb gumijain már ő tűnt a győzelem fő várományosának.

A 42. körben azonban egy meghibásodás tönkretette a versenyét: a Mercedesének bal első kerekét belülről védő aerodinamikai elem (a csapat megnevezése szerint kerékpajzs) letört, és csak két bokszkiállás alatt jött rá a csapat, hogy ez okozza a gondot.

„Minden körben ráhajtottam a kerékvetőre, és abban a körben talán még kicsit kevésbé is, mint az előzőekben. Azonnal éreztem, hogy valami eltört, de nem tudtam, hogy mi történik. A csapattal először azt gondoltuk, hogy az első szárny sérült meg, de kiderült, hogy nem” – mondta Antonelli a Sky Sportsnak.

Mielőtt az olasz autója ismét elkezdett vezethetően működni, mérnöke már többször megkérte, hogy hajtson vissza a bokszba és adja fel a versenyt, Antonelli azonban ragaszkodott hozzá, hogy a pályán maradjon, hátha elcsíphet még pár pontot. Épp a tizedik helyen állt ekkor, és el is tudott húzni mögötte érkező Franco Colapintótól, így talán még az öt másodperces előnyt is képes lett volna kiautózni – ilyen időbüntetést kapott ugyanis, amiért többször elhagyta a pályát, miközben a technikai hibát cipelve próbálta irányítása alatt tartani a Mercedest. Ám mivel biztonsági autó mögött fejeződött be a futam, a végül kilencedikként befutó Antonellit a büntetést egészen a 16. helyig sorolta vissza.

Antonelli bár közel volt a győzelemhez, de az elúszó egy-két pontot ugyanannyira sajnálja, szerinte ugyanis nem valami észszerűen működik a pályaelhagyásokért kiosztott büntetések rendszere.

„Sajnos ma ennek így kellett történnie. Még az egy pontot sem szerezhettem meg. Amikor pedig a dolgok úgy néztek ki, hogy meglehet az az egy pont, megjött a biztonsági autó, nekem pedig büntetésem volt. Oké, ez a szabály, de ez így eléggé…”

„Rendben van, ha valaki elhagyja a pályát és időt nyer vele, de én nem is tudtam a pályán tartani az autót. Mindent megpróbáltam, de nem ment. Az utolsó bokszkiállást követően az autó már többnyire vezethetőnek tűnt, de persze elég sok leszorítóerőt elveszítettem, és az autó továbbra sem kanyarodott megfelelően. Bíztam benne, hogy legalább a tizedik helyet megszerezhetem, de még az sem jött össze.”

’Ez a nap most nem jött össze, ami elég nagy kár, mert tényleg esélyem lett volna a győzelemre.”

Antonelli mindenesetre az utóbbi három versenyhétvége alatt a második vasárnapon nullázott (Silverstone-ban a sprintet azért megnyerte), így a tabellán 25 pont előnyt még mindig őriz a most másodikként végző csapattársa, George Russell előtt.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az istálló nevében vállalta a felelősséget a letört alkatrész miatt.

„Úgy hisszük, hogy a 9-es kanyar volt a ludas, mert ott keletkezett a probléma. A mi hibánk, mert az autónak nem szabadna eltörnie. Eleinte a szénszálas elem miatt nem is tudott megfelelően kanyarodni. Még nem elemeztük ki, hogy pontosan mi történt, egyelőre csak a dühöt érezzük” – nyilatkozta Wolff

„Mindkettőjüknek volt már balszerencsés nullázása, Kiminek most már kettő, George-nak egy, de a szezon még hosszú. Rengeteg pont ment már így el, és csak akkor nyerhetjük meg a bajnokságot, ha ezt megoldjuk.”