KezdőlapFormula 1Baj lenne Leclerc motivációjával? – Vasseur tiszta vizet öntött a pohárba

Baj lenne Leclerc motivációjával? – Vasseur tiszta vizet öntött a pohárba

-

Annak ellenére, hogy a Ferrari katasztrofálisan kezdte meg a 2023-as Forma-1-es szezon, Frédéric Vasseur szerint semmi baj nincsen a pilótája, Charles Leclerc motivációjával.

A monacói pilóta a tavalyi évet álomszerűen indította, miután az első 3 versenyből 2-t is meg tudott nyerni, és Melbourne után 71 ponttal vezette az egyéni bajnokságot. Ehhez képest az idei évben mindössze 6 pontja van, miután a 3 futamból 2-szer is nullázott, és amikor Jeddah-ban célba ért, ott csak a 7. helyen szelte át a célvonalat.

Kiábrándító nyilatkozat Leclerc-től – a Ferrari-drukkerek aligha lesznek boldogok ennyitől

Az olasz istálló autója pedig olyannyira nem versenyképes, hogy Ausztráliában csak a 4. legjobb csapat voltak a Red Bull, a Mercedes és az Aston Martin mögött. A nehéz kezdet ellenére azonban a Ferrari csapatfőnöke úgy véli, hogy az 5-szörös futamgyőztes teljes mértékben a csapata mögött áll.

„Nincsenek kétségeim Charles motivációja felől” – nyilatkozta a francia szakvezető, akinek számos tényező nehezíti meg a Vörösöknél való munkáját. – Egyértelmű, hogy a szezonkezdetünk közel sem nevezhető ideálisnak. Bahreinben az autóval volt baj, Jeddah-ban a rajtbüntetés kavart be, és Melbourne-ben pedig a rajtbaleset miatt nullázott Charles.”

„Nem ez volt a terv, de motiváltak vagyunk, hogy jobbá tegyük a helyzetünket. A megtörtént események pedig nem fogják befolyásolni a Charles-lal való jó kapcsolatomat. Nem könnyű se neki, sem pedig Carlosnak [Sainz] a nehéz futamok után interjúkat adni a sajtó munkatársainak.”

„Akkor lennék frusztrált, hogy ha ez a helyzet nem bántaná egyiküket sem. Azonban nem ez a helyzet, a motivációt pedig fent kell tartani a csapaton belül. Carlos az előző héten szimulátorozott, és ezen a héten Charles következik. A motiváció tehát megvan, az eredmények viszont közel nem olyanak, mint azt elképzeltük.”

A jobb eredmények eléréséhez azonban a Ferrarinak is számos téren kell fejlődnie. Melbourne-ben az időmérőn egy kisebb nagyobb nézeteltérés alakult ki Leclerc és Sainz között, miután utóbbi feltartotta az előbbit a gyorsköre során. A monacói – aki 2 helyett csak egy gumimelegítő kört ment – mindezt csak a egy szarkasztikus rádióüzenettel kommentálta, hogy „köszöni szeépen a 3-as és 4-es kanyarban való szélárnyékot.”

A Ferrari helyezete tehát egyáltalán nem könnyű, és nagy kérdés, hogy a mostani szünet után beindul-e nekik a szekér, és képesek lesznek-e megszerezni az idei első dobogós helyezésüket.

Kínos statisztikák mutatják meg, mennyire rosszul kezdett idén a Ferrari