KezdőlapFastest SlapCruyff és Verstappen: Két holland sportklasszis, de mi a közös bennük?

Cruyff és Verstappen: Két holland sportklasszis, de mi a közös bennük?

-

A történelem során Hollandia rengeteg legendás alakot adott a sportvilágnak, nem volt olyan korszak, amikor ne lett volna valamelyik sportágban egy-egy holland a sportága legjobbjai között, vagy akár annak a csúcsán.

Elsősorban a labdarúgás volt az, amelyben a legtöbb legendát adták, de most mégis a Forma-1 az, ahol Max Verstappen révén a németalföldi ország van a középpontban.

Ha megkérdeznénk a hollandokat, hogy ki volt a valaha élt legnagyobb sportolójuk, vélhetően a legnagyobb többség a focista, Johan Cruyff nevét említené. Nem véletlen, a hat évvel ezelőtt elhunyt háromszoros aranylabdás és négyszeres BEK-győztes játékos korának legnagyobb alakja volt, de a futball történelem legendái között is emlegetik.

Max Verstappen pedig a jelenkor egyik legjobb Forma-1-es pilótája, idén pedig megállíthatatlan, 25 évesen pedig már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát. Noha még messze áll attól, hogy Cruyffal egy szinten emlegessék, de ha így folytatja tovább, ő is egy holland legendává fogja kinőni magát.

Kettejükben pedig van egy közös pont – nem a világbajnoki cím, mert Cruyff a holland válogatottal csak egy vb-ezüstéremig jutott -, ami egy szám. Mindkettejük életében fontos szerepet tölt be a 14-es szám, Cruyff esetében ez volt a mezszáma karrierje legnagyobb részében (Ajaxban és a holland válogatottban), olyannyira hozzá nőtt, hogy 2007-ben nevelőklubja az Ajax – amelynek a stadionját róla nevezték el a halála után –visszavonultatta ezt a mezszámot, ráadásul az életéről készült dokumentumfilm címében is helyett kapott (Nummer 14 Johan Cruyff).

Verstappen esetében pedig Mexikóban vált kiemelten fontossá a 14-es szám, ugyanis idén ennyi futamgyőzelmet szerzett eddig, amivel pedig rekordot döntött, soha senki nem nyert még eddig egy naptári éven belül ennyi versenyt.

E „nagy találkozást” örökíti meg az a megható kép, amely Cruyff emlék-facebook oldalán jelent meg, ahol a két klasszis a saját terepén találkozva fog kezet egymással.