Miközben minden magyar F1-rajongó számára igazi ünnep a hévégi Magyar Nagydíj, a csapatoknak és pilótáknak bizonyos szempontból megváltás, hiszen az idei 11. versenyhétvége egyben az utolsó lesz a négyhetes nyári szünet előtt. Ugyanakkor mindenki szeretne pozitív szájízzel nekivágni a pihenésnek, miközben ismét a spórolás nélküli versenyzésé lehet majd a főszerep.

A bokszutca-látogatással és a Fanzone Extra programjaival már ma, azaz csütörtökön beindul az élet a Hungaroringen, míg holnaptól már a pályán is zajlanak majd az események. A hétvége legfontosabb kérdése természetesen mi más is lehetne, mint az, hogy ki fog nyerni. Ezt nehéz megmondani, de annyi bizonyosnak tűnik, hogy a kanyargós, lassú és középgyors fordulókból álló 4381 méter hosszú mogyoródi aszfaltcsík remek esélyt kínálhat a Ferrarinak arra, hogy megszerezze idei harmadik győzelmét.

A vörösök eddig Barcelonában és Silverstone-ban tudtak győzni, utóbbi pályán ráadásul úgy, hogy előzetesen ők maguk is leírták az esélyeiket, ami még úgy is komoly fegyvertény, hogy műszaki problémája nélkül alighanem Kimi Antonelli húzta volna be a szigetországi versenyt. Időmérőn azonban még senki sem tudta az idén legyőzni a Mercedest, de a Hungaroringen a maranellóiaknak még akár erre is lehet esélye, hiszen az övék az egyik, ha nem a legjobb váz, a magyar aszfaltcsíkon pedig nem fog annyira kidomborodni az erőforrás terén tapasztalható hátrányuk. 

A Ferrari megint odaérhet? | Fotó: Ferrari

Az vajmi keveset számít majd, hogy Charles Leclerc tavaly, Lewis Hamilton pedig 2023-ban ért el pole-t a Hungaroringen – mindkettejüknek ez a legutóbbi rajtelsősége az F1-ben –, de azt azért mutatja, hogy mindkét versenyzőnek fekszik a pálya, a hétszeres világbajnok 8 sikerével pedig toronymagasan vezeti a mogyoródi örökrangsort Michael Schumacher (4) előtt. Lökést adhat a Scuderiának az is, hogy a Magyar Nagydíjon élesben is bevetheti a madridi filmforgatási napon már kipróbált, eddiginél is hatékonyabb átforduló hátsó szárnyát.

Ezzel ugyanakkor nem lesz egyedül, érkezik ugyanis a McLaren saját megoldása is, amelyet ugyanakkor legfeljebb az első szabadedzésen visznek majd pályára, viszont egyéb fejlesztésekkel is készülnek, miként a Red Bull a hírek szerint elhozza módosított megoldását, Max Verstappen silverstone-i és spielbergi bukása után Spára ugyanis visszaváltottak a hagyományos szárnymegoldásra. És ha már az első szabadedzést említettük, egy sor beugróra kell készülnie a nézőknek, így például Oscar Piastrit és George Russellt sem láthatják pénteken kora délután.

Eközben a legnagyobb várakozás a fejlesztések terén most kivételesen nem valamelyik topcsapatot, hanem a sereghajtó Aston Martint övezi, amely a Hungaroringen veti be teljesen átdolgozott idei versenygépét, egy amolyan B-autót, amelytől akár 2 másodperc feletti köridő-javulásra is számíthatunk. A közösségi oldalak tele vannak olyan nézői videókkal, amelyek azt mutatják be, már a futamok korai szakaszában is mennyire hatalmas hátrányban szokta követni Fernando Alonso és Lance Stroll a mezőnyt, Spában pedig minden korábbinál nagyobb lemaradásban voltak (két másodpercet kaptak a Cadillactől is az időmérőn), így a csapatmorál szempontjából is hatalmas szükségük van már az új autóra, hogy jó szájízzel mehessenek el a nyári szünetre.

Persze arra semmilyen garancia nincs, hogy az átszabott AMR26-os gyors lesz, de mivel az Aston Martin az év eleji küszködést látva úgy döntött, minden erőforrását ebbe a fejlesztésbe öli, és a többiekkel ellentétben eddig nem is vitt pályára újításokat, valamennyivel egészen biztosan közelebb fognak kerülni a riválisokhoz. És bár a Honda továbbfejlesztett erőforrására még várni kell, a Hungaroringen a japánok egységének hiányosságai sem lesznek annyira szembetűnők, mint Spában vagy Silverstone-ban voltak.

Spában búcsúzott a „régi” Aston Martin | Fotó: Clive Mason/Getty Images

Russell visszavág, vagy sem?

A győztes kiléte és a különböző fejlesztések mellett külön színezetet ad majd a Magyar Nagydíjnak is a Mercedes házon belüli csatája, amely Spában újabb fordulatot vett, hiszen miután George Russell 48 pontot ledolgozva 25 egységre csökkentette a lemaradását Kimi Antonellivel szemben, Belgiumban az első körben kiesve nullázott, így a hátránya egy csapásra 50 pontra, azaz két futamgyőzelemnyire nőtt, ráadásul Lewis Hamilton is megelőzte az összetettben.

Russell futamok óta küzd azzal, hogy az ő Mercedese valamiért lassabb az egyenesekben, és míg eleinte azt gondolták a csapattal, hogy erről az Antonellitől eltérő vezetési stílusa tehet, mostanra kiderült, hogy más állhat a háttérben, de hogy pontosan mi, azt lehet, hogy még cikkünk megjelenésekor sem tudják pontosan. Az mindenesetre kiderült, hogy Spában Russell és Antonelli autójában is ugyanaz a probléma lépett fel a rajt után, és csak a szerencsén múlt, hogy ez az olaszt nagyobb mértékben hátráltatta. Az edzéseken és az időmérőn azonban Russell W17-ese valami miatt nem volt olyan gyors az utolsó szektorban, mint a testvérautó.

Karun Chandhok, a Sky Sports szakértője mutatott rá, hogy Russell még soha nem volt olyan helyzetben, amilyenben most van, hiszen a Williamsnél ő volt a vezér, majd Lewis Hamiltonnal is rögtön felvette a kesztyűt, és három közös idényükből kettőben honfitársa előtt végzett. Jelenleg azonban hiába sújtják őt rejtélyes problémák egy ideje, a szezon korábbi részében láthattuk, hogy alapvetően lassabb a tempója Antonelliénél. Hogy ez lesz-e a helyzet akkor is, ha a Mercedes úrrá lesz az energiamenedzsmenttel kapcsolatos gondokon, azt leghamarabb a Magyar Nagydíjon figyelhetjük meg.

Amennyiben Russell nyerne a Hungaroringen, de legalább Antonelli előtt végezne, pozitív szájízzel mehetne el nyaralni, ami mentális szempontból nagyon fontos lehet az augusztus végi zandvoorti folytatás előtt. Amennyiben viszont tovább nő az így is tetemes hátrány, az csak még mélyebbre taszíthatja őt a mentális gödörben. Mert mint azt Spa után elmondta, már teljesen rezignáltan veszi tudomásul a kudarcokat, olyan sok érte az idei évben. Ez nyilván lehetne jó is, de valójában kicsit sem az.

Most nem lesz olyan sok szó a tragikus szabályokról

Silverstone és Spa egymást követte az idei naptárban, így az elmúlt két versenyt két olyan helyszínen rendezték, amelyek extrém módon hangsúlyozták a 2026-os erőforrás-szabályok problémáit. Egyrészt az energiáért sóvárgó rendszerek kiherélték a sportág több legendás kanyarját (Maggotts, Becketts, Eau Rouge, Blanchimont), mivel azokban csak a V6-ost használva akkumulátort töltöttek az autók, ez az F1-es aerodinamika által generált leszorítóerővel párosítva pedig kiölte a kihívást ezekből a fordulókból. Másrészt az energiaínség ismét felerősítette a szoftverekben levő, mesterséges intelligencia által vezérelt algoritmusok szerepét, amelyek a grammra kimért energiát szokás szerint folyamatosan patikamérlegen egyensúlyozták, de mivel ebből eleve nem volt elég, sokkal kiszámíthatatlanabb és látványosabb módon befolyásolták az autó sebességét.

Négy egyenesben lesz használható a Magyar Nagydíj során az aktív aerodinamika (kékkel jelölve):

Hungaroring, pályarajz
Fotó: FIA

Na, ilyesmire a Magyar Nagydíj alatt nem kell készülni, mert a lassú és középgyors kanyarokból álló mogyoródi aszfaltcsíkon bőven lesz lehetőség feltölteni az akkumulátorokat. Ez jó hír a sportág keményvonalas rajongóinak, akik több fedélzeti kamerás felvételt fognak kapni – az F1 az energiaigényes, ezáltal rengeteg visszalassulást hozó pályákon csínján bánik ezekkel –, és azokban nem azt fogják látni, ahogyan az autó padlógáz mellett 50 km/órát veszít a tempójából a féktávig.

Hogy mindez versenyzési szempontból mit hoz, az majd kiderül, de aligha lesz olyan vad előzgetés – vagy hívhatjuk inkább kikerülgetésnek –, mint az előző két hétvégén, ami azonban lehet nem is baj.

A 41. Magyar Nagydíj legfontosabb tudnivalóit időpontokkal, pályára jutással és programokkal alábbi cikkünkben foglaltuk össze: