Mutatjuk, mekkora bajban várja Verstappen a hétvégi folytatást
Váratlanul mindkét edzésen látványosan szenvedett Verstappen Imolában, nagyon sok változtatást kell eszközölnie a Red Bullnak,
Hamilton költői kifejezésekkel beszélt a bizakodásáról
Hamilton kijelentette, a Mercedes tudja, min kell változtatnia, a megoldás is készül, csak időigényes minden fejlesztést megvalósítani.
Leclerc és Norris sem áll modellt az optimizmus szobrához
Visszafogottan nyilatkozott Leclerc és Norris, akiktől azt várják, hogy az átalakított autóval Verstappen kihívói legyenek.
Íme, ezektől a fejlesztésektől vár nagy ugrást a Ferrari (képek)
A Ferrari a hazai versenyén, Imolában újításokat vet be, amelyeket csütörtökön már meg is lehetett tekinteni a bokszutcában.
Egész karrierjében nem látott olyat Hamilton, ami idén bosszantja
Soha nem kezdett még olyan rossz formában egy F1-es szezont Lewis Hamilton, mint 2024-ben a Mercedesszel – most elmondta, szerinte mi ennek a fő oka.
Hivatalos: Albon többéves szerződést írt alá a Williamsszel
Sebők Máté - 0
A Williams bejelentette, hogy Alexander Albon több évvel meghosszabbította jövőre lejáró szerződését a csapatnál.
Vasseur szerint Hamilton és Leclerc máris megkezdték a mézesheteket
A Ferrari csapatfőnöke szerint Lewis Hamilton főként apró, de fontos részletekben fog tudni segíteni az istállónak a fejlődésben 2025-től.