A Cadillac bejelentette, hogy Graeme Lowdon azonnali hatállyal távozik a csapatfőnöki székből. Helyét a legutóbb  az Alpine-t irányító Marcin Budkowski veszi át.

Ezúttal nem voltak pletykák, hogy a nyári szünetben azonnali hatállyal lecserélhetnek valakit az F1-ben, legyen szó akár a pilótákról, akár a többi fontos szereplőről. Ennek ellenére a Cadillac szerdán délután bejelentette, hogy Graeme Lowdon távozik a csapatfőnöki székből, és bár ez a közleményben nem szerepelt, de vélhetően a teljes márkától is. A csapat hangsúlyozta, hogy a következő fázisba lépnek, így tervezett cseréről van szó a vezetőségen belül, ám ez a nyilvánosságot mindenképpen váratlanul érte.

Lowdon már régóta része volt a projektnek, és jelentős szerepet játszott abban, hogy az F1, illetve a meglévő csapatok hosszú huzavona után zöld utat adjanak a csatlakozásnak, így az idei évben a Forma–1 tizenegyedik istállójaként bemutatkozhattak a mezőnyben. Mindezt két tapasztalt pilótával, Valtteri Bottasszal és Sergio Pérezzel tették meg, ám az eredmények finoman szólva sem jönnek.

Persze új alakulat lévén lehetett számítani gyermekbetegségekre, és talán az sem nevezhető katasztrófának, hogy az eddigi tizenegy forduló során még nem jött össze a pontszerzés. Az viszont már kínosabb, hogy az autó rendszeresen elromlik, a legutóbbi, hungaroringi futamot például egyik versenyző sem tudta befejezni, és az Aston Martinra érkező fejlesztések után már az is egyértelmű, hogy utolsók az erősorrendben.

Lowdont egy szintén tapasztalt szakember váltja Marcin Budkowski személyében. A lengyel mérnök legutóbb az előbb Renault, majd Alpine néven működő enstone-i istállónál vállalt szerepet ügyvezető igazgatóként, miközben a technikai részleget felügyelte. 2021-ben, a névváltoztatás utáni első szezonban a csapatfőnöki feladatokat is ő látta el, mielőtt a következő év januárjában távozott a csapattól.

Budkowski több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik az F1-ben. Ottani pályafutását a Prost mérnökeként kezdte, majd 2002-től 2007-ig a Ferrarinál dolgozott, így részese volt a Michael Schumacher fémjelezte korszak végének. 2007 és 2014 között a McLarent erősítette, majd az FIA alkalmazásában állt. Ott 2017-ig technikai és sportszakmai koordinátorként a szövetség F1-es technikai részlegét felügyelte.

„Arra fogok koncentrálni, hogy összehangoljam az embereinket, az eszközeinket, valamint az információáramlást, hogy gyorsan szülessenek jó döntések, és az autó teljesítménye minden versennyel javuljon – nyilatkozta Budkowski. – Kiváltság, hogy a következő hétvégén esedékes zandvoorti fordulótól a Cadillac F1-es tevékenységét irányíthatom a pályán.”