KezdőlapFormula 1Verstappen a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjról: Nem nézem vissza, mert tudom, hogy...

Verstappen a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjról: Nem nézem vissza, mert tudom, hogy nyertem

-

A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj örökre beleégett a szurkolók emlékezetébe. Lewis Hamilton és Max Verstappen heroikus csatát vívott egymás ellen a világbajnoki címért, és végül egy nagy port kavaró döntés az FIA egykori vezetője, Michael Masi részéről a Red Bull holland pilótájának malmára hajtotta a vizet. A kétszeres bajnok saját elmondása szerint azóta sem nézte vissza a szóban forgó futamot.

A hétszeres világbajnok brit versenyző négy kanyarral a vége előtt mondta azt a csapatának, hogy „ezt a verseny manipulálták és emiatt ő egy csalás áldozata lett.” Hamilton – aki egy ideig a médiának sem volt hajlandó nyilatkozni Toto Wolffal egyetemben – ezen kommentjét nem lehetett hallani élő egyenes adásban, azonban az F1TV-s belső kameráján hallható volt.

A brit klasszis a már biztonsági autós fázis alatt is furcsának találta azt, hogy Bernd Maylander a szokásosnál is lassabban vezette az Aston Martinját a mezőny előtt. Amikor pedig kiderült, Masi másképp döntött, hogy mégis elengedik a lekörözötteket és az utolsó körre újraindítják a futamot, akkor Hamilton már tudta, hogy nagy a baj, ugyanis a mögötte érkező Max Verstappen sokkal frissebb gumikon érkezett mögötte. A brit el is veszítette a versenyt a hollanddal szemben, aki így az első világbajnoki címét ünnepelhette a Yas Marina Circuit-en.

„Nem, nem nézem vissza azt [a futamot] – ismerte el Verstappen a De Telegraafnak adott interjújában, ahol az F1-gyel kapcsolatos aggályairól, és még sok másról is mesélt. – Tudom, hogy nyertem. Ezen felül pedig nem nagyon tudok túl sok mindent csinálni vele. Talán majd a visszavonulásomat követően elevenítem fel a dolgokat. Pár hónappal a versenyt követően vetettem rá pár pillantást, de minden ember életében eljön egy olyan pillanat, amikor továbblép.”

„A néző pedig azt gondolja, hogy az idei szezon rendkívül egyszerű a számomra, de ez nem így van. Teljes mértékben koncentrálok minden egyes futamon, és mindig aggódok a következő verseny miatt – zárta a bajnoki éllovas, aki jelen pillanatban 125 pontos előnnyel vezeti az egyéni bajnokságot a csapattársa, Sergio Pérez előtt.

Verstappen az F1-ről: Aggódok a sport miatt, amit mindig is élveztem