KezdőlapFormula ESajtó: Vergne csapattársa lesz jövőre Vandoorne

Sajtó: Vergne csapattársa lesz jövőre Vandoorne

-

A The-Race beszámolója szerint a Mercedes kivonulása miatt munkanélkülivé váló Stoffel Vandoorne az amerikai DS Penske csapat pilótája lehet a Formula E-ben a következő idénytől.

A kiszálló Mercedes helyét a McLaren fogja átvenni, amely csapatot jól ismeri a listavezető belga, hiszen a Forma-1-ben náluk versenyzett pár éven keresztül. A portál beszámolója szerint megszületett a megállapodás közte és az amerikaiak között, hivatalos bejelentés majd csak a nyáron rékezhet.

A Penske nagyra törő terveit mi sem mutatja jobban, hogy szintén ez a forrás számolt be arról is, hogy Vandoorne mellé a sorozat rekordbajnoka Jean-Eric Vergne érkezhet, aki szép sikereket ért már el a DS hajtásláncaival.

E páros érkezése pedig azt is előrevetítheti, hogy a mostani pilóták Antonio Giovinazzi és Sergio Sette Camara is távozik majd a jelenlegi sereghajtótól, noha utóbbi már számos csapattal egyeztet, nála pedig a McLaren is képbe jöhet, mivel a wokingiaknak két új pilótát kell találniuk (vélhetően De Vries a Toyota versenyzője lesz a WEC-ben), a brazil pedig jól ismeri a papaya-gárdát, hiszen korábban volt az F1-es gárda tartalékversenyzője is.