KezdőlapExtraTiszteletkör stadionban – így ünnepelhet a Formula E új bajnoka

Tiszteletkör stadionban – így ünnepelhet a Formula E új bajnoka

-

Az első szöuli hétvégével zárul a Formula E idei szezonja, Mexikóhoz hasonlóan pedig egy stadion is a pálya része lesz.

Dél-Korea fővárosa a Jamsil Sportközpontban alakította ki a pályát, amivel már pár éve tervezik a Formula E-t magukhoz csábítani, de a járvány miatt eddig erre nem került sor.

Az előzetes pályarajzot a verseny előtt frissítették egy újabb vonalvezetéssel, ami némileg egyszerűbb, mint az eddigi változat.

A stadionban fekvő, eddig komplex szakasz jóval egyszerűbb lett, most tényleg tiszteletkört jelent majd a verseny után a versenyzőknek, míg a pálya külső szakasza is több változáson esett át.

Ezen kívül a boxutca került át az aszfaltcsík másik oldalára, a célegyenes előtti 180 fokos visszafordítót a kör elejére helyezték át, és variálták meg egy kissé.

A verseny köré épülő fesztiválról már azt is tudni lehet, hogy a Formula E partnere, a BTS is résztvevő lesz.

Nade ki lesz az, aki a két futam után örülhet?

Stoffel Vandoorne jelenleg több, mint 3 ponttal vezet a legközelebbi rivális, Mitch Evans előtt, aki már nem első bajnoki csatájára készül. Mivel Szöulban még 58 pont vár gazdára, Mortara és Vergne is matematikailag esélyes még a címre.

Evans a mostani álláshoz képest Londonban értékes 14 ponttal tudta volna faragni hátrányát a Mercedes belga pilótájával szemben. Azonban – a 2021-es sorsdöntő futamhoz hasonlóan – egy inverter hiba miatt ki kellett állnia a versenyből.

Vandoorne eközben semmitől sem zavartatva szinte fél kezét a trófeán tarthatja. Bár ahogy ez tavaly is bebizonyosodott, a leintésig még bárkiből bajnok válhat. Ha Evans megint egy olyan hétvégét produkál, mint Rómában a dupla győzelmével, akkor a mercedesesnek 22 pontot még össze kellgyűjtenie. Ha egyik futam nem jön neki össze, akkor viszont ez is gondot okozhat.

Persze ugyanez igaz az Evanstól 5 pontra lévő Mortarára is, igaz, ő még nem szerzett két győzelmet egy hétvégén. Így mindenképp felértékelődnek Vandoorne számára az extra pontok, emiatt pedig már az időmérőn is maximumot kell majd nyújtania.