A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) arra számít, hogy a Magyar Nagydíj után ismételten óvást fog benyújtani a Renault a Racing Point autói ellen. Mint ismert, a Renault óvást nyújtott be az FIA felé a Stájer Nagydíj után a Racing Point ellen, mivel szerintük egy az egyben lemásolták a Mercedes tavalyi fékhűtő nyílását, amit a szabályok […]
Az FIA nemrég elárulta, az elhalasztott Ausztrál Nagydíj előtt nem vizsgálták meg a Racing Point fékhűtését. A riválisok azóta panaszkodnak a kanadai-brit csapat konstrukciójára, mióta először feltűntek a téli teszteken. A ‘rózsaszín Mercedesre’ keresztelt autó ugyanis kísértetiesen hasonlít a csillagosok tavalyi alkotásához. A tesztidőszakot követően így az FIA technikai szakembere, Nikolas Tombazis ellátogatott a Racing […]
A Forma-1-es szabályok – és úgy általában minden szabály -, azért vannak, hogy azokat betartsák. Ez azonban a leleményes embereket, jelen esetben mérnököket, startégákat, stb., folyton-folyvást azon dolgoznak, hogy megtalálják a szabályzásokban a kiskapukat, mely által előnyhöz juthatnak úgy, hogy közben valójában nem vétettek a szabályok ellen. Más kérdés, hogy mikor egy csapat valami kapcsán […]
A Red Bull levélben kérdezte meg az FIA-t a Mercedes és még néhány csapat fékhűtésének szabályosságáról. A Szövetség technikai direktívát bocsátott ki, ezért Melbourne-ben az érintett csapatoknak módosítaniuk kell a kérdéses elemet. Még el sem kezdődött a szezon, de már eldördültek az első lövések a hadszíntéren. A Ferrari-FIA ügy már egy ideje borzolja a kedélyeket, […]
A Mercedes és a Honda nem tudja biztosan, miért volt lassabb a Ferrari tempója Austinban, ezért még nem vádolná csalással az olaszokat, úgy ahogy azt Max Verstappen tette. Toto Wolff ugyanakkor hozzátette, ha kiderül, hogy a direktíva ellenére trükközik a Scuderia, az nagyon csúnya játszma lenne a vörösöktől. A szezon második felében a Ferrari életre […]
A nyári szünet óta a Ferrari egészen mostanáig verhetetlen volt az időmérőkön, egykörös tempójuk nagyon jónak bizonyult, míg egyenesbeli sebességükkel, a riválisok nem tudták felvenni a harcot. A Mercedes és a Red Bull már egy ideje kutatja a Scuderia titkát, írtak is már levelet az FIA-nak amiben az olaszok erőforrásának vizsgálatát kérték, ám mivel megalapozatlan […]
A 2019-re bevezetett Forma-1-es aerodinamikai szabályváltozások a szimulációk szerint egyes versenypályákon 50%-kal is növelhetik majd az előzések számát. Egyszerűsödtek az elsőszárnyak, az oldalsó terelőelemek, a fékcsatorna, míg a hátsó szárny egyszerűbb és szélesebb lett. A versenyzők nem voltak meggyőződve róla, hogy ezek a módosítások komoly javulást eredményezhetnek. Azonban Nikolas Tombazis, az FIA együléses részlegének technikai […]
Nikolas Tombazis, a Ferrari korábbi főtervezője úgy véli, a 2019-es szabályváltozások nem oldják majd meg a Forma-1 jelenlegi gyenge pontjait. Tombazis idén márciusában csatlakozott az FIA-hoz, és a Nemzetközi Automobil Szövetség együléses kategóriáinak igazgatójaként tevékenykedik tovább. „A jelenlegi versenyautók esetében 30% leszorítóérőt veszít az autó, amely egy másikat követ. Reméljük, hogy 10%-kal csökkenteni tudjuk ezt […]
Az FIA tájékoztatta a csapatokat arról, hogy a jövőben – bizonyos feltételek mellett – a Halóra is felszerelhetik a visszapillantó tükröket. A 2017-es szabályváltozásoknak köszönhetően a hátsó szárnyak alacsonyabbra kerültek, ezáltal nehézkessé vált kilátás hátrafelé, emiatt pedig a csapatok próbáltak megoldást találni erre a probléma, azzal hogy variálták a visszapillantó tükrök pozícióját és formáját, mindamellett […]