back to top
KezdőlapEnduranceOlyan jó a Vanwall, hogy még a csapatot is meglepte

Olyan jó a Vanwall, hogy még a csapatot is meglepte

-

Újabb teszten van túl a Vanwall/ByKolles LMH autója, mely bíztató jelekkel szolgál a Hypercar kategóriába vágyó alakulatnak.

Bár tavaly és idén sem értek oda a WEC rajtrácsára, a brit márkajelet elvileg megszerző készül arra, hogy 2023-ben ott legyenek Le Mans-ban. Eddig a bejáratás után egy kétnapos tesztet teljesítettek Mostban, múlt héten pedig a Lausitzringen mentek, nem is keveset.

Még magunkat is megleptük. – idézi Colin Kollest a motorsport-total.com. – Az autó csak megy és megy, 40 fokban is. Már vagy 1800 km-t teljesítettünk, és nem volt még egyetlen technikai problémánk sem.

Több, mint 270 kört tettünk meg, és sok mindent teszteltünk.” – kezdte Boris Bermes, a ByKolles műveleti vezetője a SportsCar365-nek.

A belső körön történt mindez, így a körszám körül-belül 900 kilométernek felel meg, méghozzá nyári hőségben.

Sok adatot gyűjtöttünk az aero csomagról és a megbízhatóságról, ami a teszt fő célja volt. Nagyon, nagyon pozitív volt. Mentünk hosszabb és rövidebb etapokat is, de főképp csak a kilométereket akartuk járni.

Folyamatosan jönnek az alkatrészek tesztelésre. A Lausitzring ilyen szempontból nagyon jónak bizonyult, mert szerdán több, mint 40 fok volt. Csütörtökön 35-ről csökkent 30-ra, úgyhogy nagyon jó, hogy a legnehezebb körülmények között mehettünk.

Már a motorsport-total.com-nak egy másik pozitívumot emelt ki:

Most már tudjuk, hogy a hűtőrendszerünk is működik. Ezzel fel vagyunk szerelkezve az olyan helyekre, mint Bahrein vagy Austin.

Sok idő telt el a két teszt között, de Bermes kiemelte, közben az LMH autó töréstesztjeire és homologizációjára koncentráltak.

Ezúttal Tom Dillmann ülhetett autóba, aki most először vezette a Vanwall Vanderwellt.

Nagyon sok kilométert teljesítettünk bármiféle hiba nélkül. Pedig direkt azért mentünk ennyit, hogy előjöjjön valami, de nem történt semmi.

Így inkább a beállításokkal és a leszorítóerővel kísérleteztünk, és megnéztük, mi a különbség a szimulátorhoz képest. De mindez normális egy új autónál. A fő dolog, továbbra is az volt, hogy minél többet menjünk, 9-től 5-ig meg sem álltunk, csak egy órára, amikor ebédeltem. Ez egy jó kezdet.

Bermes kiemelte, az év végéig szinte minden hónapban tesztelni fognak, ezen a héten folytatják, Oschersleben lesz a helyszín.