Max Verstappen végzett az élen a Belga Nagydíj első szabadedzésén, összességében pedig kijelenthető, hogy a Red Bullok és a Ferrarik gyorsabbak voltak a McLareneknél és a Mercedeseknél. Élő szöveges tudósításunk az alábbiakban olvasható.
Utolsó frissítés: 2026. július 17. 12:59
A Belga Nagydíj első szabadedzése élőben
Jön a spái hétvége
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat! Hamarosan indul a Belga Nagydíj hétvégéje, kezdésként szokás szerint az első szabadedzéssel. A teljes fordulóra vonatkozó előzetesünk az alábbi linkre kattintva olvasható.
Nem csak Norrist büntetik
Ahogyan arról még csütörtökön beszámoltunk, Lando Norrist tíz rajthellyel hátrasorolják, miután a vezérlőelektronikából ezen a hétvégén túl fogja lépni a megengedett maximális darabszámot. Azóta kiderült, hogy Isack Hadjar még rosszabbul jár, hiszen ő több elemből is túllépi a limitet, így a rajtrács végéről fogja megkezdeni a futamot.
Ezúttal is megemlékeztek a közelmúltbeli spái tragédiák áldozataira
Csütörtökön a versenyzők a pályabejárás során megemlékeztek a 2019-es F2-es spái főversenyen halálos balesetet szenvedő Anthoine Hubert-ről, valamint a szűk négy évvel később a Formula Regionális Európa-bajnokság ottani fordulója során elhunyt Dilano van \'t Hoffról.
Russell tudja a megoldást
A brit versenyző elmondta, az adaatokból rendre egyértelműen kiderül, hogy miért nincs meg a tempója, már amikor tényleg nincs meg. Hozzátette, az idei autókat nem tudja teljesen ösztönösen vezetni, mivel valamelyest alkalmazkodnia kellett.
Szomorú évforduló a mai
11 éve szintén péntekre esett július 17-e, de akkor nem volt F1-es versenyhétvége. A sportág azonban szomorú okokból így is reflektorfénybe került azon a hétvégén, ugyanis ezen a napon halt bele az előző évi szuzukai balesetében szerzett sérüléseibe Jules Bianchi.
Egy célért küzd Verstappen és a McLaren
Nem, a holland pilóta nem szerződött Wokingba, ahogyan azt néhányan vizionálják. Lehet, hogy nem is fog, bizonyos szempontból viszont azonos célért fognak küzdeni, hiszen a holland versenyző csapata leigazolta a McLaren 15 éves tehetségét, akit így mostantól mindkét szervezet segít a fejlődésben.
Vajon Spában is előjönnek a problémák?
Spa-Francorchamps az energiaigényes pályák közé tartozik, így könnyen lehet, hogy Silverstone-hoz hasonlóan ezen a helyszínen is kiütköznek a mostani szabályrendszer problémái mind a vezetés, mind a versenyzés terén. Erről beszélt a versenzők egy része.
Esőnek egyelőre nyoma sincs
Az előrejelzések alapján pénteken délután és vasárnap délelőtt lehetne csapadékra számítani. Ez azonban nem érkezett meg, és nem úgy tűnik, hogy a következő percekben, órákban meg fog. Persze Spában ilyen szempontból bármi megtörténhet. A levegő hőmérséklete 24, az aszfalté 43 fok, a szélerősség pedig meglehetősen alacsony.
Büntetést kapott a Haas Ocon késéséért
A francia versenyző körülbelül 1 percet késett a csütörtöki sajtótájékoztatóról, amiért a csapatot egy évre felfüggesztett 5 ezer eurós bírságra ítélték.Ez átszámítva több mint 1,8 millió forint.
Elindult a futamhétvége
Kinyitott a bokszutca kijárata, vagyis elkezdődött az első szabadedzés. A versenyzők el is kezdtek kirajzani a pályára, a többség közepes, vagyis C3-as gumikon.
Alonso nem vesz részt a gyakorláson
Azt még nm eemlíteettük meg, hogy az Aston Martin pilótát cserélt, persze csak erre a tréningre. A kétszeres F1-es világbajnok Aston Martinját Jak Crawford vezeti.
Jönnek az első köridők
Pérez 1:54.734 másodperccel kezdett a keményeken, aminél Russell több mint 3 másodperccel volt gyorsabb, Hamilton pedig az ő idejét is megjavította 216 zreddl. A két Red Bull viszont mindenki másnál jobban bekezdett, és Hadjar 1:48.918-cal vezet a lágyakon. Persze ennek jelenleg vajmi kevés jelentősége van.
Verstappn az élre állt
Annak ellenére is, hogy eggyel keméényebb abroncsokat kapott csapattársánál. Előnye 227 ezred csapattársával szemben. Mögéjük a két Ferrari zárkózott fel Hamiltonnal és Leclerc-rel.
Ismét Hadjar vezet
A Red Bull mindkét versenyzője javított, a francia pilóta 1:41.778-nál tart, amivel 81 ezreddel veri csapattársát. Ne feledük, hogy amíg ő lágy, addig Verstappen közepes keverákű abroncsokat használ.
Antonelli idiótának nevezte Sainzot
A spanyol versenyző a Stavelot-ban ment lassan az ideális íven, így ellenfelének is vissza kellett vennie. Utóbbi jelenleg csak a tizedik helyen áll, ám eddig nem a gyorskörre koncentrált.
Strollt is meg fogják büntetni
Norris és Hadjar után a kanadai versenyző a harmadik, aki átlépi a limitet valamelyik motorkomponensből. Az ő esetében az MGU-K-ról van szó, így tíz helyet fog kapni.
Antonelli megérkezett az élre
A Mercedesre feltették a lágy abroncsokat, és a listavezető két lila és köztük egy zöld szektorral 175 ezreddel megelőzte Hadjart.
Sainz esetét feljegyezték
Nem az Antonellivel történtekről van szó, hanem arról, hogy a Williams pilótája a bokszutca felé kanyarodott, majd a vonalon keresztülhajtva mégis a célegyenesen ment át.
Újra a Red Bullok vezetnek, Russell Antonelli mögött
A 19 esztendős versenyző nem sokáig állt az élen: Verstappen immáron szintén a lágyakon 1:47.070-es kört futott, 252 ezreddel felülmúlva Hadjart. Russell szintén megérkezett az élmezőnybe, de lemaradása jelentős, 356 ezred csapattársához képest.
A Ferrarik is megérkeztek, a McLarenek sehol
Leclerc 42 százados leemaradásban a harmadik, Hamilton további 221 ezredes hátrányban az ötödik. Eközben Norrist a két Racing Bulls, valamint Bortoleto is előzi, pedig ő már feltette a lágyakat. Ellentétben a tizenkettedik pozícióban lévő Piastrival.
A Ferrarik szétválasztották a Red Bullokat
Hadjart mindketten megelőzték, Verstappent viszont egyikük sem. Jelenleg Hamilton van előrébb, az ő hátránya 145, míg Leclerc-é 207 ezred. Eközben a négyszeres világbajnok és a Mercedesek ismét közepes gumikon vannak, Piastri viszont csak az imént jött ki a lágyakon.
Piastri is a Mercedesek előtt
Az ausztrál pilóta az ötödik pozícióba jött fel, hátránya 452 ezred Verstappenhez képest. Mindez azt jelenti, hogy a Mercedesek a hatodik, illetve a hetedik pozíciót foglalják el, de egyfelől nem ismerjük a csapatok programjait, illetve az eszésre kitűzött céljait, másflől Antonelli és Russell az összes riválisnál korábban futották meg leggyorsabb körüket.
Norris bejött a Mercedesek közé
A címvédőnek nem sikerült jól a középső szektor a friss lágyakon, így 861 ezredes lemaradással csak a hetedik. Könnyen lehet, hogy innentől kezdve nem változik az élmezőny sorrendje, bár ő még javíthat.
Csak a Mercedes nem választotta szét a versenyzőit
Elkezdődtek a hosszú etapok, melyek során a Red Bullról, a Ferrariról és a McLarenről is elmondható, hogy az egyik versenyző lágy, a másik közepes gumikat használ. A brackley-ieknél viszont Antonelli és Russell autóján is sárga oldalfalú abroncsok vannak.
Továbbra is kilátástalan az Aston Martin
Stroll és Crawford az utolsó két helyet foglalják el. Az előrébb álló kanadai pilóta lemaradása is 1,946 másodperc a huszadik pozíciót elfoglaló Sainzhoz képest, Verstappennél pedig 5,738 szekundummal volt lassabb. Jó hír a silverstone-iaknak, hogy a jövő heti Magyar Nagydíjra érkezik az új karosszéria, míg Zandvoortban a motorfejlesztést is megkapják.
Piastri autója meghibásodott
A McLaren lelassult, és néhány másodpercig úgy tűnt, hogy közvetlenül a Les Combes előtt megáll, de aztán továbbment. A rádiózásból kiderült, hogy lecsökkent a hidraulikus nyomás.
Vége az első gyakorlásnak
Leintették a Belga Nagydj első szabadedzését. A végeredmény már egy ideje kialakult: Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte Hamilton, Leclerc, Hadjar, Piastri, Antonelli, Norris, Russell, Lindblad és Bortoleto lett az első tíz sorrendje.
Mi a helyzet a Mercedesszel?
Alighanem ez a legnagyobb kérdés az első szabadedzés után, hiszen az élcsapatok közül ők az utolsók. Mi ezzel köszönjük meg a mostani figyelmet, hamarosan jelentkezünk az összefoglalóval.
