Nem mondhatni, hogy látszana a fény az alagút végén az Aston Martin és a Honda közös küszködésében, a japán gyártó szerint ugyanis nehéz lesz megoldani a problémáikat.
Max Verstappen nem tartja győzelemre esélyesnek a Red Bullt az új Forma–1-es szezon kezdetén, ugyanakkor meglátása szerint a csapat így is lényegesen jobban áll, mint azt várta magától.
Két és fél hónap után fontos fejlemény történt a rendőrség szerint „különös kegyetlenséggel” elkövetett támadás és rablás miatti nyomozás ügyében, amelynek egyik elszenvedője Michael Schumacher korábbi menedzsere, Willi Weber volt.
Német sajtóértesülések szerint máris módosult az az F1-es motorok sűrítési arányával kapcsolatos terv, amiről a második bahreini teszt hetén már úgy tűnt, a gyártók által elfogadott menetrenddel rendelkezik.
Bár a Forma–1-et évtizedeken át irányító Bernie Ecclestone-nak ma már semmilyen ráhatása nincs a sport alakítására, a brit üzletember azért elmondta, szerinte nem jó irány az, amerre a sorozat az új szabályokkal halad.
Az új szabályok által megkövetelt vezetési stílus miatt talán a Forma–1 2026-os első futamai nem olyanok lesznek, mint azt a rajongók várnák a sporttól, de Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke szerint kéznél van és könnyen megvalósítható a szabálymódosítás, ha igény mutatkozna rá.