Páratlan lehetőséget ad az egyik junior versenyzőjének a Haas. Az amerikai istálló ugyanis bejelentette, hogy a Formula 2-es bajnokságban versenyző Oliver Bearman vezetheti majd az egyik autójukat a Mexikóvárosban és Abu Dhabiban megrendezésre kerülő első szabadedzésen. A mindössze 18 éves brit fiatal már a Formula 4-ben is eléggé impresszív volt, miután a német és az […]
Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Carlos Sainz érte el, míg a harmadik Max Verstappen lett. A versenyzők többsége szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy feltérképezzék a módosított vonalvezetést. Lando Norris az élre került, míg Max Verstappen a harmadik helyig tornászta fel magát az első percekben. Mindaddig […]
Carlos Sainz programja nem az első szabadedzéssel indul Hollandiában, ugyanis autóját a Ferrari egyik tartalékversenyzője vezetheti majd A szezon második felében ismét előkerülnek az újoncok, ugyanis a 2022-es szabályváltozás értelmében a csapatoknak két lehetőséget biztosítania kell a fiatal tehetségeknek a gyakorlásra. A regula szerint csak olyan versenyző ülhet autóba, aki két nagydíjnál kevesebbszer indult el […]
Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj szabadedzésén, a második legjobb időt Oscar Piastri autózta, míg a harmadik Lando Norris lett. Bejött a 47%-os csapadékesély, ugyanis eső fogadta a mezőnyt az egyetlen gyakorlás kezdetén. Elsőként Lewis Hamilton és Alex Albon hajtott ki a pályára, a hétszeres világbajnok a Pirelli kék oldalfalú abroncsain mérte fel […]
Charles Leclerc egy felemás pénteki napot zárt a Brit Nagydíjon. A monacói pilóta alatt nagyon jól mozgott a Ferrari az első edzésen, azonban egy elektronikai probléma miatt ki sem tudott hajtani a pályára a délután folyamán. A monacói tehetségnek pedig nem csak az elveszített idő miatt fájhat a feje, mert állítása szerint a szóban forgó […]