back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Maximilian Günther a Forma-2-ben folytatja

Maximilian Günther a Forma-2-ben folytatja

-

A Forma-2-es bajnokságban szereplő Arden hivatalosan is bejelentette, hogy leszerződtették a tavalyi Forma-3-as bajnokság harmadik helyezettjét, a 20 esztendős Maximilian Günthert. Ezzel egy év szünet után újra lesz német pilóta a Forma-1 előszobájában. Legutóbb 2016-ban, akkor még GP2 néven futó sorozatban Marvin Kirchhöfer képviselte a német színeket.

Günther a tavaly év végi Abu Dhabi teszten már kipróbálhatott egy F2-es gépet, akkor a Racing Engineering autóját vezethette. Emellett pedig a Formula E újonc tesztjén is ott volt, a Dragon csapattal, mindkét nap a legjobb ötben végzett.

Ezzel a bejelentéssel immár teljes a Christian Horner tulajdonában álló istálló felállása. A másik pilóta a GP3-ból érkező és a Honda támogatását élvező Nirei Fukuzumi lesz.

A csapatfőnök Kenny Kirwan így kommentálta a bejelentést: „Nagy örömünkre szolgál, hogy a csapatunkban köszönthetjük Maxit. Az elmúlt években nagyon erős és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a Forma-3-ban. Vele és Nireivel az egyik legerősebb és legmegbízhatóbb újonc párossal rendelkezünk az F2-ben.”

Günther pedig a következő képen reagált: „Teljesen felkészültnek érzem magam a következő lépésre és már alig várom, hogy a világ legjobb fiatal pilótái ellen szállhassak harcba. Biztos vagyok benne, hogy sikeres időszak előtt állok, hiszen az Arden minden támogatást megad nekem, egy rendkívül tapasztalt csapatról van szó. Sok köszönettel tartozom a partnereimnek és a szponzoraimnak is, akik folyamatosan mellettem állnak.”